VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


CSÉPLŐ Ernő
( Fonó, 1879. március 10. - Veszprém, 1938. január 27. )

folyóirat-kiadó, újságíró

Tanulmányait Kaposváron és Budapesten végezte, majd újságírói pályára lépett. A Magyar Gazdaszövetségnél dolgozott, amely több könyvét és cikkét jelentette meg. Már ekkor lelkesen és önzetlenül munkálkodott a Balaton környékének idegenforgalmi, gazdasági és kulturális fejlesztésén. 1906-ban Óvári Ferenc hívására Siófokra költözött, 1907-ben megválasztották a Balatoni Szövetség titkárának. 1909-től Balatonfüreden élt. A Balaton c. folyóiratot 1908-tól haláláig szerkesztette. 1922-től a Balatoni Szövetség igazgatója. 1926-ban szerkesztette a Magyar Tenger című nyári hetilapot, és megszervezte a Balatoni Szövetség Üdülőház Szövetkezetét, amely 1927-ben felépítette balatonfüredi üdülőjét, a későbbi Arany Csillag Szállodát. Emlékét utcanév őrzi. A balatonarácsi r. k. temetőben van síremléke.
  M.: A Balaton körül. Bp., 1906. – Balaton. A Balatoni Szövetség kalauza. Bf., 1929. – Őslakosság és idegenforgalom. = Bt., 1938. 5. sz.
  I.: SCHMIDT Ferenc: ~ (1876–1938). = Bt., 1938. 2. sz. – GESZTELYI NAGY László: Kegyelet és emlékezés. = Bt., 1943. 11. sz. – FÁBER György: ~ emléke. = Bt., 1943. 12. sz. – BfÉL.